Üdvözöllek a Mesekulcs program honlapján!
Egy utazásra hívlak, ha van kedved velem tartani.
Utazásra önmagad körül - azokban a percekben, fél órákban, órákban, amiket csak magadra szánsz, csak a magad örömére.
Színezz, alkoss, írj és olvass!
Merülj el magadban és hozz létre olyat, ami Téged épít. Vagy egyszerűen csak érezd jól magad. Csak Rólad szól ez az idő, minden megfelelés nélkül.
Megtisztelsz, ha egy időre elfogadsz útitársadnak!
Kellemes időtöltést!
Volt egyszer, hol nem volt, egy szépséges, ám kissé feledékeny leány, akinek a szülei egy aranygyűrűt ajándékoztak a születésnapjára.
Egy nap a kislány elindult vízért a folyóra. Mielőtt megmerítette volna a korsót, levette a gyűrűjét, hogy el ne vigye az ár, mert egy kicsit bő volt az ujjára. Egy kőre tette, de ottfelejtette, és egész addig nem is vette észre, míg haza nem ért.
- Jaj, a gyűrűm! – kiáltott fel.
A Szerencse és az Áldás folyton vetekedtek egymással, hogy melyik tud több jót cselekedni az embereknek. Egyszer, amint vetélkednének egy városnak a végén, arrafelé jön egy szegény ember. Ez a szegény ember abból éldegélt egyik napról a másikra, hogy nyírág seprűt kötögetett, bevitte a városba, s ott eladta, ahogy tudta. Mondja az Áldás:
- Nézd, Szerencse, ihol jön egy szegény ember, majd megmutatom, hogy nem köt többet seprűt.
Ahogy odaért a szegény ember, az Áldás kivett a zsebéből száz forintot, s azt mondta neki:
- No, te szegény ember, adok neked száz forintot, kezdj vele valamit.
A szegény ember megköszönte nagy hálálkodással a pénzt, aztán bement a városba, nagy hirtelen eladta a seprűt, s sietett haza.
Nem volt otthon a felesége, s a pénzt, mert nem volt semmiféle zárós ládája, eldugta a korpáspadban, s kiment az erdőbe fáért, hogy legyen, aminél ebédet főzzön az asszony.
