Élménybeszámoló az első Mesekulcs Klubról :)

Szeptember havában sor került a Mesekulcs Klub első programjára.

A mese, amit elolvastunk, beszélgettünk róla és alkottunk hozzá a Hamupipőke volt. Hogy miért pont ez a mese? Természetesen nem véletlen a választás, hiszen az évkört, a hónapok váltakozását követjük végig a foglalkozásokon. Ha szeretnéd tudni hogyan, tarts velünk októberben!

De vissza az első alkalomhoz :)

Bemelegítésként egy kicsit szemezgettünk, válogattunk beszélgetés és mesélés közben, mint Hamupipőke :)

P9161943

Arról, hogy kiben milyen érzéseket és képeket hozott fel a mese, már az alkotások meséltek:

P9161945

Node nem állhatunk meg egy alkotásnál! Miután kibeszélgettük magunkat róluk, a meséről, az őszről és a szeptemberről, kicsit visszatekintettünk, hogy nyárom milyen vágyak is születtek meg bennünk. Ezekről pazar fotómontázsok készültek:

P9161948

És persze nem maradhatott el a relaxációs rajzolás sem, ahol minták ismétlésével és színezéssel ismét gyönyörűségek születtek:

P9161956

 

Úgy elszaladt az idő, hogy még túlóráztunk is! :)

Köszönjük az Újpesti Kulturális Központnak a helyiséget a klubfoglalkozásokhoz és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatását a program megvalósításához!