Rák - Július

    Az édes kása

 

Hol, hol nem, volt egyszer egy szegény, jóravaló kislány, aki egyedül élt az édesanyjával, és már nem volt mit enniük. Fogta magát a kislány, kiment az erdőre, és csakhamar találkozott egy öreg anyókával, aki már jó előre tudta, hogy mi bántja a kislányt. Az öreganyó kis fazekat ajándé­kozott neki, amelynek, ha csak annyit mondott: – Főzd a kását fazekacska! -, máris főzte a finom, édes köleskását, és ha azt mondta: – Fazekacskám, hagyd abba! -, már fel is hagyott a főzéssel.

A kislány hazavitte a fazekat az édesanyjának. Vége is lett az éhezésnek meg a nyomorúságnak legott, ehettek édes kását, ahányszor csak akartak.

Egyszer a kislány elment hazulról, akkor az anyja elővette a fazekat.

- Főzd a kását, fazekacska!

Főzött is a fazék annyit, hogy az asszony jóllakott vele, már megelé­gelte, s nem bánta volna, ha a fazekacska abbahagyná, de a bűvös szó sehogyan se jutott eszébe. A fazék meg csak főzi-főzdögéli a kását szaka­datlanul, már túlcsordult a szélén, és egyre ontja: elárasztja a konyhát, a házat, már a második háznál az utcán folydogál, mintha az egész világot jól akarná lakatni. Iszonyú baj kerekedett belőle, senki sem tudta a fazék főzhetnékjét elállítani. Mikor már csak egyetlen ház maradt, a többi mind kásában úszott, valahára hazatért a kislány. Nem is mondott se többet, se mást:

- Fazekacskám, hagyd abba! – és a fazék máris abbahagyta a főzést; de aki a városba akart menni, annak még bokáig át kellett rágnia magát a kásafolyón.