A hold és a denevérek
Hegyek ormán fényesedik, Ujholdacska megszületik. Lent a földön, dombok alján, sziklafalak hasadékán, sűrű erdő sötétjében, mély barlangok legmélyében, fel-felrebben egy szürkécske, feje, szárnya sötétecske. Azt hinnéd, hogy négy lábon jár, vélnéd, egy kis szárnyas madár. Pedig ő a denevérke, kis holdacska ellensége.Holdacska elmosolyodik, szürkécskékkel tréfálkozik. Ha kibújnak a fészkükből, akkor ő is előderül ; ha megtérnek odújukba, holdacska is a nyomukba.
Megint egy nap, úgy mint máskor, alkonyatkor, napnyugváskor, kongnak-bongnak a harangok, kigyulladnak a lámpások, denevérek éledeznek, álmaikból ébredeznek.
— Lement a nap, kimehetünk, fészkünkből kirepülhetünk, — szól az egyik szürkeszárnyú.
— Csak a másik még ne jönne, fényével ne derengene, — szól a másik sötétképű.





